Mesekönyv

Mesekönyv borítóTudjátok kik azok, akik több mesét hallgatnak, mint a gyerekek? A mackók. Bizony, a gyermeki álmok őrzői, akik ott pihennek az ágyacskákban, akkor is hallanak minden történetet, amikor kis gazdáik gondolatai messzire kalandoznak, vagy már mély álomban hallgatják a szülők, vagy a nagyszülők meséit. Ilyen medve Baltazár is.
Hogy ki az a Baltazár? Mint már említettem, egy medve. Pontosabban medvebocs. De nem akármilyen közönséges, dirmegő-dörmögő maci, hanem kopott, foltozott bundás, a padlás mélyére száműzött, kis gazdája által megunt mackó, aki többi elfelejtett játékkal együtt hallgatja a gyerekszobából felszűrődő meséket. De, ha valaki azt hiszi, hogy Baltazár a sorsa fölött búslakodik, hát nagyon téved. Inkább álmokat sző, kalandokat tervez, és egy szép napon bátran útnak is indul. Amint hősünk útra kel, megtörténik a varázslat. (Hiszen csak hinni kell benne!) Mackónk egy csodálatos várkastélyt pillant meg, ahol különös kalandok várnak rá. Természetesen segítőtársa is akad Pitypang, a varázsnyúl személyében, akivel szoros barátságot köt. De nem csak vele ismerkedik meg, tündérek, boszorkányok, sárkányok és egy sor titok vár arra, hogy Baltazár rájuk akadjon. De nem elég ám megtalálni őket, a kis foltos bundás medvének olyan hőssé kell válnia, mint amilyenekről a végighallgatott mesék szóltak. Próbatételeket kell kiállnia, miközben jár a világűrben, időutazáson vesz részt és természetesen – ahogy az egy ilyen különleges, a varázsbirodalomban megtett utazás során elvárható – rengeteget tanul. Megérti, hogy a döntéseket átgondoltan kell meghozni, és csak azután cselekedni, hogy mindig csak annyit kell enni, amennyire éppen szükségünk van, és ami a legfontosabb: hinni kell a varázslatban! Már ebből is látható, Baltazár egy nagyon, de nagyon különleges medvebocs, aki ráadásul itt él közöttünk Gödöllőn. Bizony. Várszegi Márton és Várszeginé Csiky Zsófia jól ismerik, ők vetették papírra kalandjait is. Baltazár ugyanis elmesélte nekik mindazt, ami vele történt a mesék birodalmában, ők pedig színes rajzokkal díszített könyvet csináltak belőle, hogy a gyerekek is megismerhessék az izgalmas és tanulságos történeteket.                                     (a gödöllői Bagoly könyvesbolt ajánlata – nyf )

mesekönyv_honlap_fb

Hogyan született meg a mesekönyv? Tulajdonképpen, ha úgy vesszük az egész életünk egy „nagy, és hosszú mese”. Hol örömünkben a fellegekben járunk, hol az elénk gördülő akadályokkal birkózunk meg nap, mint nap; vagy akár óráról-órára. De tudnunk kell azt is, hogy nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani. Ha felismerjük a segítőket, kiálljuk a próbákat, és türelmesek vagyunk, biztosak lehetünk abban, hogy előbb, vagy utóbb elnyerjük a méltó jutalmunkat. Vagyis a mese nemcsak „szórakoztat”. A mese, és a köré épülő csodálatos világ számos más fontos szerepet tölt be a gyerekek, és a felnőttek életében is. Fejleszti a kreativitást, fantáziát, segíti a gyermek-szülő kapcsolatot, általa fejlődik az érzelmi intelligencia, és a szorongások oldásában is segítséget nyújthat. Egyre több, és több szakkönyv, cikk jelenik meg arról, amelyben a meséknek gyógyító erőt tulajdonítanak. Ezeket példákkal, és magyarázatokkal támasztják alá, majd adják át az olvasónak. Tehát a mese közel sem „csak mese”. Megismerve, és felismerve ezen értékeket született meg a kis hősünk Baltazár a bundás mackó. Ő az, aki végigvezet minket a saját kis világában, az Elvarázsolt Birodalomban.

Mesekönyvhöz kapcsolódó drámafoglalkozások gyermekeknek Gödöllőn: „Baltazár Program”

A mesekönyv ára: 2500 Ft (Nagyobb tétel vásárlása esetén kedvezmény jár a könyvekre!)

 Szeretném megrendelni a mesekönyvet, kitöltöm az űrlapot!

Sok szeretettel ajánljuk ezt a mesekönyvet gyermekeknek és szüleiknek! 

zsofimarci

Várszeginé Csiky Zsófia és Várszegi Márton

Tekintsd meg Facebook oldalunkat is további részletekért, érdekességekért!